Az Ezer székely leány hagyományőrző és kultúrális rendezvény

ezer szekely leany 2012 Minden év július első hétvégéjén szervezik meg a csíksomlyói nyeregben az Ezer székely leány hagyományőrző és kultúrális találkozót. A több, mint 80 éves múltú rendezvényt 1931-ben rendezték meg először, a székely néptánc, hagyományok és önazonosság ápolására.

1935 és 1940 között, valamint a második világháború utáni kommunista időkben érthető okokból be volt tiltva a rendezvény. A hagyomány 1990 után elevenedett fel ismét, azóta igen érdekes, színvonalas családi - kultúrális rendezvénnyé nötte ki magát.

Ma már Székelyföld számos hagyományőrző csoportja fellép itt, többek között a gyimesi Hidegségpatakáról érkező táncosok is. ezerszekely leanyAz ide érkezőket egész napos programok, koncertek várják, mindenképpen érdemes ellátogatni.

Az Ezer székely leány rendezvény jelmondata:

Hitében erős, erkölcsében tiszta, és önazonosságában szilárd ifjúságot akarunk.